Egyháztanácsosok találkozója
A negatív társadalmi folyamatokkal, lelki és erkölcsi hanyatlással, elszigetelődéssel szemben valódi közösségeket szeretnének építeni az egyháztanácsosok - derült ki a január 22-e tés 24-e között zajlott találkozójukon.
Hogyan leszünk igazi közösséggé? Mivel tudunk többek lenni, mint csoport, egylet, társaság? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a január 22. és 24-e között, Erdődhegyen zajlott egyháztanácsos találkozó résztvevőit. A vágy ugyanis él, hogy igazi keresztény közösségeket építsenek falvakban és városokban - az egyháztanácsosok szerte az egyházmegyéből érkeztek, száznál is többen -, olyan közösségeket, ahol odafigyelnek egymásra, ahol, ha valaki beteg vagy rászoruló nem kerül peremre, ahol a gyerekekről nem mondanak le és az öregeket nem irányítják idősotthonok felé. Megértés, megbocsájtás, még inkább szándék és meghívás, legfőképp pedig szeretet kell ehhez... A plébánia pedig lehet a családokat és egyedülállókat, időseket és gyerekeket keresztény szeretetközösségbe fogó központ.
Ezek a következtetések jó helyen értek meg, hiszen az egyháztanácsosok véleménye súllyal bír, a plébánosokat segítik mindenhol a döntések meghozatalában, a tervezésben és cselekvésben.
A szombati napon Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, előadásában épp a közösségek jellemzőire világított rá. Véleménye szerint a kölcsönös tisztelet minden kapcsolatnak az alapja: „Az együttélésnek megvannak a szabályai, és mindennek az alapja a kölcsönös tisztelet. Tisztelem a másikat, mint embert, Isten teremtményét, és az én szabadságom nem avatkozik be az ő szabadságába, hiszen ez épp önzés lenne. Ez egy szabály, ahogy törvényekre és szabályokra bizony szükség van. A közösség nagy értéke ugyanakkor a bajtársiasság. Ahogy a szó is mutatja, abban mutatkozik meg, hogy a gondokban egymás mellé állunk. Örüljünk az örvendezőkkel és sírjunk a sírókkal - együtt érezve. És soha ne legyünk restek megbocsájtani! Mindenhol akadnak súrlódások, viták, de ha meg tudunk bocsájtani, nem szigetelődünk el és nem szigetelünk el másokat."
Az előadást három pódiumbeszélgetés követte. Az elsőben papok és világiak, közösségek vezetői ültek a hallgatóság elé, és az emberekkel való közös foglalkozások szervezésének módjáról beszélgettek. Így kiemelték, fontos, hogy a plébánia mint intézmény, és az azt alkotó emberek maguk is nyitottak legyenek. Nagy segítség továbbá, ha megerősítik az elképzelésekkel-, szándékkal- és cselekvőkészséggel rendelkezőket. Mindazonáltal pedig a szeretet működjön, az sugározzon a közösségből, annak vezetőjéből és tagjaiból, és engedjék, hogy a Szentlélek működjön - nem kell mindent foggal-körömmel irányítani. Fontosak a plébánián a könnyed, szabadidős programok is, amelyek meghívják a távolabb levőket, kialakítják a kapcsolatokat, megadják az otthonosság érzését - tették hozzá.
Már Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, előadása végén kiemelte, hogy az egyházmegyei Krisztus-közösség Éve és a világegyház Irgalmasság Éve szorosan kapcsolódik, ahogy a közösség sem élhet irgalmasság nélkül. A délutáni két pódiumbeszélgetés ezért az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek megvalósítására figyelt. Szeretetszolgálat intézmények, -csoportok (Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége, Szent Rita Egyesület, Hit és Fény Közösség, Piarista Nővérek gyermekotthona, önkéntes beteglátogatók csoportja, plébániai szeretetszolgálat csoportok) vezetői és képviselői válaszoltak moderátori kérdésekre, mutatták be segítő tevékenységüket, és beszéltek az általuk megismert összefüggésekről. Előbb a gyerekek, majd a felnőttek és idősek vonatkozásában hangzottak el a gondolatok, amelyek elmélyülő szociális körülményeket, a társadalmi olló nyílását, erkölcsi hanyatlást körvonalaztak. Kiemelték, elsősorban lelki segítségnyújtásra, elfogadásra és szeretetre van szükségük a rászoruló gyerekeknek, a felnőtteknek és betegeknek egyaránt. A többség nem látja, milyen mélységei vannak közvetlen környezetükben a nyomornak, pedig az ő feladatuk, keresztény küldetésük is lenne észrevenni és segíteni a közelükben szükséget szenvedőket. Elmondták, véleményük szerint a lelki erényekben való szegénységet és a társadalom degradációját mutatja, ha állami segítő intézményeknek kell bekapcsolódniuk egy családtag ápolásába, az idős szülő vagy nagyszülő gondozásába, a gyermekek nevelésébe. Nem is olyan régen, faluhelyen az ilyen eseteket a helyi közösség felvállalta, ugyanígy pedig a plébániai és egyházmegyei szeretetszolgálat csoportok mindenki előtt nyitottak.
Vasárnap, a szentmise mellett az egyháztanácsosoknak lehetőségük nyílt kitekintésre is: összefoglalót hallgattak a családszinódusról, Löchli Tünde, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársa pedig a Németországba érkező migránsokkal való foglalkozásokban szerzett tapasztalatait mutatta be. Előadásában Löchli Tünde több kellemes meglepetésének adott hangot. Így beszámolt a bevándorlóktól kapott kedvességről, figyelmességről, a félelmeket sok esetben felváltó szeretetről, és arra kérte a hallgatóságot, hogy a migránsokra ne mint tömegre tekintsenek, hanem lássák meg az egyenkénti arcokat.
A következő, egyházmegyei szintű egyháztanácsos találkozóra egy év múlva Máriapócson kerül sor, és az „ifjúság", az „irgalmasság", az „egyháztanácsi feladatkör pontosítása", az „Oltáriszentség", a „gyermekek és az idősek vállalása" illetve a „közösségfejlesztés és az egyház pereme" témaötletek közül választanak majd.
